Hajdú Eszter: A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció (2008)

Mediáció. A latin eredetű szó jelentése közvetítés, békéltetés, közbenjárás. Ma már azonban egy speciális terápia elnevezése is, melynek lényege, hogy két fél kibékíthetetlennek látszó ellentétét egy harmadik személy jelenlétében, annak közvetítésével próbálja megbeszélni, a mediátor tolmácsolásával próbálnak újra közös hangot találni egymással.

Közhely, hogy a politikai nézet ma Magyarországon mindennél jobban megosztja az embereket. Hajdú Eszter és Gát Balázs dokumentumfilmje azt az abszurd helyzetet vizsgálja, hogy hogyan szűrődik be a politika a magánéletbe, hogyan tesz tönkre barátságokat, emberi kapcsolatokat a különbözőképpen való gondolkodás, hogyan szakadnak szét családok jobbra és balra. És azt, hogy lehetséges-e a közbenjárás ily módon elidegenedett emberek között.

A folyamat a rendszerváltással kezdődött, ahogyan a film képsorai is azokkal az archív filmfelvételekkel nyitnak, ahol a nép vagy nemzet még egyként tüntetett a változás érdekében. Az összefogást azonban hamarosan felváltotta a széthúzás, megjelentek az utcákon a pártok plakátjai, és az első választás rögtön szembenálló embercsoportokra oszlatta szét a tömeget.

Hiszen ha valami mellett letesszük a voksunkat, az rögtön egyben valami ellen való állásfoglalást jelent. Jobbos vagyok, nem balos, fideszes vagyok, nem emeszpés, magyar vagyok, nem zsidó, cigány vagy szlovák. Az identitás kijelentése, a valahová való tartozás Magyarországon nagyon erősen negatív előjellel fogalmazódik meg: milyen értékrendet utasítok el, milyen gondolatok elől zárkózom el, milyen embercsoportot vetek meg. Az ideológiák elemei egymást kizáró ellentétpárokba rendeződtek: olyan nincs, hogy fideszes zsidó. Vagy fidesz, vagy zsidó. Tessék választani.

Székely Gábor, a Szerencsejáték Rt. vezérigazgatója és Sebes Gábor, fideszes önkormányzati képviselő barátsága azon szakadt meg, hogy utóbbi megbocsájtahatatlan dolgot követett el: zsidó létére az SZDSZ-nek hátat fordítva a Fidesz színeiben kezdett politizálni. Egyikük megbántódott, másikuk megbántódott azon, hogy az egyik megbántódott. Mély és régről jövő sérelmek értelmeznek egy szemléletváltást árulásnak. Kettejük története remek példa a magyar ember címkézés iránti elkötelezettségére: konzervatív, liberális, zsidó, antiszemita. Ami rámutat a kategorizálás jelenségének működésére az az, hogy a két Gábor történetének bemutatása nélkülözi az értékrendek kontextusát. Nem tudjuk meg, hogy milyen okok miatt választotta Sebes a konzervatív pártot, vagy hogy mi az, ami Székely számára áthidalhatatlanná teszi az elszakadást. Bonyolult háttértörténet helyett csak két megbántott, sértődött embert látunk. A mediáció kommunikációt kezdeményezett, közelítette az egymás mellett elsuhanó vádakat a párbeszédhez, a valódi megértést azonban a címkézés helyett az ellentétek összetettségének elismerése és kibogozása hozhatná el.

Mélyebbre hatol a politika által szétszakított család történetének bemutatása. Zsuzsa és Lajos ellentéte saját bevallásuk szerint 2002-ben kezdődött, amikor a férj megrészegült a  kampánygyűlések élményétől, de eufóriáját a feleség szkepticizmusa képtelen volt átélni. Az ellentétes gondolkodás elhidegüléshez, majd szakításhoz vezetett. A mediáció során azonban kitűnik, hogy az eltérő politikai gondolkodás egy mélyebb neveltetési-értékrendi különbség tüneti megjelenése csupán. Lajos egy letűnt paraszti világ mesebirodalmában nevelkedett, ma is csodálattal tekint a félig összedőlt mezőtúri disznóólra, és szerinte a feleség dolga az otthon rendben tartása. Zsuzsa viszont polgári családi háttérrel rendelkezik, ugyan már egyszer-kétszer vasalt, amikor férje megkérte, de ha hajnali kettőig tart a munkája, akkor addig fel nem áll a számítógép elől. Lajos idealizmusának ad teret a nemzet összefogásának gondolata, Zsuzsa cinizmusba fordítja kiábrándultságát. Párbeszédükből világos, hogy két nagyon különböző ember kapcsolata szakadt meg, amikor közéjük állt a politika. Hiba volna konfliktusukat e véleménykülönbségre egyszerűsíteni, mint ahogyan általános hiba világnézeteket politikai pártok címszavaira redukálni.

A film fontos témát célzott meg, azonban mintha megelégedett volna a téma kiválasztásával, a megvalósításra kevesebb hangsúlyt fektetett. Pusztán a film elején látható archív felvételek és záró képsorokat jelentő, fideszes gyűlésen készült képsorok szakítják meg az interjúk arcközelieinek monotóniáját. Az emberi dráma lecsupaszítva jelenhetne meg ezáltal, és bár a történetek önmagukért beszélnek, mégis van a nézőben egy kis hiányérzet. Néhány ügyetlen kameramozgást és a hangfelvételek gyenge minőségét róhatjuk még fel a rendezőpárosnak, de ezek sem kisebbítik a téma árnyalatainak kibontása iránti érzékenységüket. A filmkészítők úgy képesek bemutatni az elfogultságok történeteit, hogy ők maguk egy pillanatra sem foglalnak állást egyik szereplő érvei vagy érzései mellett. Úgy világítanak rá a jelenség abszurditására, hogy mindvégig komolyan veszik szereplőiket és azok sérelmeit. Megjegyezhetetlenül hosszú címe és formai hiányosságai ellenére olyan film született, mely példát mutathat: közbenjárhat, békéltethet, és elindíthatja az utat egy árnyaltabb gondolkodásmód felé.

Fehér és fekete helyett.